Talán most már átéltem amit Petőfi Sándor érezhetett és 1848 nyarán papírra vetett:
Azt hiszem, kijelenthetem, hogy világviszonylatban is Balatonföldvár a szívem csücske, és erre nyomós okom van. Amióta az eszemet tudom (vagy még korábban is) gyermek és ifjú korom minden nyarát itt töltöttem. Itt láttam akkora lángot, hogy azt mondták befogok pisilni éjjel és igazuk lett. Itt tanultam meg bringázni, nagy esések árán, és itt állt a talpamba egy hatalmas rozsdás szög. Itt nyomtam borsót az orromba, amit a környékbeli öregasszonyok válogatott módszerekkel sem tudtak kiszedni így menni kellett az orvoshoz és itt harapott meg a szomszéd kutyája, melynek nyomai ma is látszanak bal vádlimon. Mekkora királyság volt a pálcikás és poharas LEÓ jégkrém, a Mama (Nagymama) által a hátsó teraszon felszolgált reggeli kifli zacskós kakaóval (és a többi, amivel a kis unokáit kényeztette), az első teraszon az AudioSonic márkájú kazettás rádió-magnóból hallható zene, ami még monó volt, mégis menő. A Wolf fűnyírógép, amivel imádtam nyírni a füvet, persze fűgyűjtő még gondolati szinten sem volt akkor. És a nagy szivacs amin hatalmasakat lehetett ugrálni, bukfencezni, birkózni. Az indián sátor, amiben egyszer kint aludtunk az udvaron, hinta hátul, ahol pénzt ástunk el abban a reményben, hogy kinő, majd egy pénz fa. A kis-ház, ahol külön alhattunk mikor már elég nagyok voltunk.
Volt néhány korombeli gyerkőc, akik szintén a nagyszüleik gondjaira voltak bízva azokon a csodás nyarakon és az unokahúgom, akivel mindig veszekedtünk, (és kilopkodtuk a kovászos uborkát, mielőtt elkészült volna) mégis nagyon szerettünk együtt nyaralni. Hátsó szomszédban Gábor és Zsófi, szemben Tomi és Mariann szinte állandó játszótársak voltak és mikor már nagyobb gyerkőcök lettünk sokszor együtt mentünk a strandra, moziba, vagy csak simán csavarogni Balatonföldvár utcáin. Sok, sőt, rengeteg élmény, emlék, melyek néha eszembe jutnak, most egyszerre törtek elő a sok évnyi mélységből. Különös érzés volt ily sok idő után sétálni az akkor jól ismert utcákban, bejárni a kikötőt és gyermekeimmel csobbanni a Balaton vizébe. A múltban egy szál törölközővel mentünk a strandra, most meg, hmm, mobil, fényképező, pénztárca (legalább egy 5000-esel) :-) . Bár rövid időt tudtunk most itt tölteni, de sikerült szinte minden helyet bejárni. Át kompoztunk Tihanyba is, bele hallgattunk a KFT együttes koncertjébe is a szabadtéri színpad kerítése mellett leheveredve a fűbe. Bár nagyon megváltozott a város mégsem éreztem csalódást, minden fontos objektum a helyén volt. Szállásunk a Munkácsi u. 22-ben volt Erzsike néninél, aki már érkezéskor egy flakon balatoni borral fogadott, dinnyével, palacsintával kedveskedett ottlétünk alatt és távozáskor egy üveg pezsgőt, egy bimbózó leandert adott és a gyerekek édes kekszet kaptak búcsúajándékba.
Néha a strandon ebédeltünk, ahol egy lángos 220 Ft-tól indul, a gyros tál 900 Ft, hekk 300 ft/10 dkg, kávé 200 Ft. A "nagy büfében" különösen kedves a kiszolgálás és elfogadják a melegétel utalványt. A kiszolgálás egyébként mindenhol nagyon kedves volt, kivétel a Kilátó büfét, bár ott sem volt semmi kivetnivaló, de nem vitték túlzásba a mosolygást! A parkolás mindenhol ingyenes, és az összes strand is ingyenes. Mi a keleti strandot látogattuk, ahol vizitcsúszda is van és 100 Ft egy csúszás, vizenjáró gömbben 700 Ft ért próbálkozhatsz talpon maradni. A kompon 6 év alatti gyerkőcöknek ingyenes az utazás, de csakis szülői kísérettel tehetik így egy út négyünknek 1000 Ft-ba került, a tihanyi kivonaton szintén csak a 6 év felettiek utazását fizettetik ki és a felnőttek darabját 350 Ft-ér szállítják. Kisvonat Balatonföldváron is jár, de ott a gyermekjegy 3 éves kortól 300 Ft. és a felnőtt viteldíj 600 Ft. Itt hosszabb az út és visszavisz a kiinduló pontra, mely a vasútállomás mögött van a posta felé.
Lássunk néhány képet:

klikk a mütyürre
A vetett árnyékból jól látszik, hogy erősen délután van. Ilyen időtájt régen hosszú sor volt és üres asztal nem igen akadt. Most ilyen probléma nincs!
Jó kis nyaralás volt ez Balatonföldváron, bár csak pár napig tartott, de évtizedeket rázott fel bennem. Azt az érzést és hangulatot már soha nem érezhetem, amit gyermekkoromban, de visszavágyom és vissza is fogok menni, mert szerencsére a családomnak is tetszett Balatonföldvár.
Nekem is van ilyen gyermekkori paradicsomom. Jó az, ha van, és az is jó, ha meg tudja az ember mutatni ezt a saját gyermekeinek. Bízom benne, hogy nekik is lesz majd egyszer egy ilyen helyük a lelkükben. :)
VálaszTörlésIgen, nekem is van "tuti helyem". Szikra dűlő, Lakitelek és Kecskemét között, a tanya alján pöfékelő gőzös futott. Fácánok, tűzforró homoktenger, királydinnye a talpadba (ha a homok nem lenne elég), óriási diófa amin a "bunker" állt, és a műanyag hordó, amiben szét tudtam magam áztatni. Szöcskék, amiket összefogdostam, cserebogár, amit papírzacskóba gyűjtöttem és hirtelen rövid, heves viharok, mikor a nagymama a takaró alá bújt. :-)
VálaszTörlésLátom Gergő, te is szentimentális vénember lettél :-) Ez jó, enélkül az élet fabatkát sem ér...
VálaszTörlésErnő bácsi nem lettem! Szentimentális már régóta vagyok (hellyel-közzel), vén ember meg majd csak igen sokára leszek! Bár 45 évem elszelelt (remélem nem hiába telt) én még fiatalnak érzem magam. Azt hiszem fiatal is vagyok, már csak a csontjaimmal, izmaimmal kell elhitetnem, ja, és a hasnyálmirigyemmel... :-)
VálaszTörlésEgy Richar Bach idézet, mely a lényegre tapint:
"Íme a próbája annak, hogy földi küldetésed véget ért-e már:
Ha élsz:
Még nem."
Ernő bácsi! Eszembe juttattad az egyik kedvenc dalomat, amit annak idején, mikor a B.földvári emlékek gyűltek, bömböltettem, ha éppen adta a rádió a kis mono Audió Sonik márkájú rádiós magnón:
VálaszTörléshttp://youtu.be/NlSM9by_Ps8
LGT-Szentimentális rakenroll
Na ez a cikk akár rólam is szólhatott volna
VálaszTörlésKedves emlékidézés. Ezek szerint a Pedagógus Üdülőbe a környék összes gyereke átjárt. Sosem kérdezték, mit keresünk ott. A Párt Üdülő némileg más volt: néha futni kellett, de szerintem ott sem akartak elkapni minket.
VálaszTörlés