Már-már hagyomány, hogy ilyenkor, óraátállítás után mikor korán sötétedik, felmegyünk a Várba, élvezni a hangulatot, és gyönyörködni a kivilágított városban. Így volt ez ma is. Gellérttel (sikló déli kocsija) mentünk fel, elszörnyülködtünk az árán, de egyszer egy évben...
Felérkezve a Halászbástyához vettük az irányt, majd innen lementünk és a Hunyadi János úton mentünk vissza a Várszínház felé. Nagyon jó volt, hogy ilyen kellemes enyhe idő volt.
Ismét ellátogattunk a Fővárosi Állat-, és Növénykertbe. Jó látni a folyamatos fejlődést, fejlesztést, és a sok állatot, meg persze a gyerekeket, amikor csodálják etetgetik ezeket az állatokat. Most éppen a barlangmozi volt szétütve és egy komoly fejlesztés miatt. Szerencsére elég korán érkeztünk, és még lehetett húzókocsit bérelni (ajándékboltnál, 2.000,- kaució, 200,-/óra), így könnyebb volt a lurkók kordában tartása. Nagyon jót szórakoztunk az elefántoknál, mert most aranyosan produkálták magukat. A fókák is mutatványoztak, de a tevék szó szerint a tenyerünkből ettek. A zsiráfokhoz most nem lehetett közel menni, de ez nem okozott nagy csalódást a gyerekeknek. Természetesen a játszótér sem maradhatott ki a napirendből. Néhány kép a kellemes látogatás pillanatairól:
Hirtelen 5lettől vezérelve csillagokat, holdat és napot rajzoltam egy kissé erősebb papírra (220 g-os), miket Máté kivágott, én kicsit javítgattam a rajta, majd Zsófi és Máté kiszínezte zsírkrétával, míg én a spirált vágtam és színeztem, majd cérnával összefűztük, és fellógattuk a gyerekszoba lámpájára.
Kellemes őszi idők voltak az elmúlt héten, a Baráti Kör fórumán felmerült, hogy elmehetnénk kirándulni. Dobtam egy ötletet, Kryx felhívott, hogy komolyan gondolom-e? Igennel válaszoltam, és Ő leszervezte. Így eset, hogy kis csapatunk rajtaütés szerű támadást intézett a Királyréti hajtánypálya ellen és csalódás mentesen távozott egy kör letekerése után a Pap-hegy irányába, ahol a paplanernyősök starthelyének közelében két ládát is sikerült levadászni (egy GC-s és egy GG-s), majd a Pap-hegyi megállóban buszra szállva lementünk Szokolyára, ahol a vonat érkezéséig rendelkezésre álló időbe egy kávéval serkentettük magunkat a helyi kiskocsmában. A gyerekek és a felnőttek is nagyon élvezték egymás társaságát és a kiváló csapatot a nagyszerű idő kényeztette. Rég kirándultunk már ilyen jót. Bár minden kirándulás jó, ez mégis rendkívüli volt. Köszönet Kryxnek a szervezkedésért, és a többieknek a jelenlétér.
A gyerekek nagyon élvezték egymás társaságát, mi pedig azt, hogy Ők milyen jól érzik magukat.
Walton felvette az indulásunkat...
.. és az érkezést.
Az utat ilyen kis kőrakások jelezték.
Kilátás Szokolyára.
Hangulatos.
A vonat, mellyel Kismaroson parkoló autóinkhoz visszatértünk. A kismarosi állomás nagyon szépen fel lett újítva, le a kalappal! Bár a vizesblokk női szakasza kissé alul méretezett, de ez mindenhol így szokott lenni.
M1 azaz földalatti, azaz kéregvasút. Kicsit fényszegény ezért bemozdult. (bocs)
Már nagyon rég volt, hogy kettesben mentem geoládázni Máté fiammal és egyszer troliztunk és villamosoztunk is csak úgy, a hétvégéket és szabadságokat mindig együtt töltjük. Most azonban úgy alakult, hogy nyertem egy napot, mert az oviban amolyan szünet féleség volt, én pedig kivettem egy nap szabit. Már régen igértem Máténak, hogy majd elmegyünk metrózni. Egy olyan gyereknek, akit mindenhova autóval visznek, minden tömegközlekedési eszköz élmény és bár ici-pici korában már utazott metrón, de arra már nem emlékezett. Fel ültünk a sárga buszra és bementünk a városba. A keleti pályaudvaron futó pillantást vetettünk a nagy kedvencekre a vonatokra, néhány szóban elmondtam ki volt az a két bácsi, akinek a szobra a homlokzaton látható, majd trolival a Mexikói útnál kezdtük a föld alatti utazást. Kismanókám arcán látszott, hogy tetszik Neki, alaposan szemügyre vett mindent, mikor elfogytak a kérdések, elmondtam, hogy ez a legrégebbi föld alatti jármű egész Európában és hogy a második metrót akkor építették, amikor én kis gyerek voltam (1950-1972), és el is érkeztünk a Deák térre, ahol átszálltunk az M2-re.
A Bethlen Gábor téren utunkat állta egy játszótér, amit nem hagyhattunk ki.
Máténak nagyon tetszett a tér neve, mert egyik csoport társát is így hívják. :-) A Kossuth téren kiszálltunk és felmentünk, hogy át nézzünk a Duna túlpartjára, ahol a következő megálló vár ránk. -Hú apa, akkor most át fogunk menni a Duna alatt? -kérdezte lelkesen.
Természetesen a Batthyány téren is felmentünk a felszínre, de itt még a HÉV-et is megnéztük, ami pont akkor érkezett és Máté integetésére lámpa villogtatással reagált. Aztán el metróztunk az Örs vezér térre, hogy alagútból ki, majd visszát játszunk. A Keletinél megszakítottuk utazásunkat, hogy megnézzünk egy 3D-s filmet a rovarokról az IMAX-ben, ami nekem is különleges élmény volt, mert 8-10 éve nem voltam moziban, de 3D-s filmet sem láttam még.
Mozi után.
Mozi után a hármas metróhoz igyekeztünk a Nyugatihoz, amivel a népligetig mentünk és onnan gyalog közelítettük meg Anya munkahelyét, ahonnan kocsival mentünk az Etele térre, megnézni az M4 infocenterben a maketteket. Itt még egy geoládát is begyűjtöttünk.
A láda közelében.
Szóval nagyon élménygazdag nap volt ez mindkettőnknek és gyakran éreztem úgy a nap folyamán, hogy megzabálom a fiamat, pedig nem is vagyok kannibál! :-D
Kész átverés show, ahol a néző az áldozat. A mai adás előhozza belőlem az állatot. Az, hogy a Janicsák leánya továbbjutott, nem volt kérdés számomra. De milyen anya az, aki a testében növekvő magzatot ennyire eldobja magától önös sikere, karrierje érdekében? És aki Őt tovább juttatja, ahelyett, hogy felhívná a figyelmét, arra, hogy rá most egy sokkal fontosabb (tartósabb) siker vár... Ki verte a biztosítékot! És morcos vagyok! És az a sok gusztustalan nyálas nyafogás, továbbá a zöld ruhához zöld telefont viselő Fanni a szépen csillogó fogszabályzójával... Panem et circense(Kenyeret és cirkuszt) tartja a Latin mondás, de ha már kenyérre százezreknek nem futja, legalább cirkusz legyen?!
Na jó, azért az egyik reklámban megnyugtattak: "RTL klub, filmek ősszel is!" Én meg már aggódtam, hogy ősszel csak vetélkedők lesznek (mit mondott Magdi Anyus halála előtt, Gézának volt-e motorja stb.?) netán tudományos műsorok és száraz politika, de nem! Szerencsére filmek lesznek ősszel is az RTL klub televízió műsorán. Ez megnyugtató!
Pirulok, ha megnézem, mikor írtam utoljára ebbe a blogba. Pedig rengeteg téma forgott a fejemben, de valami különös oknál fogva rettentő fáradtságot éreztem esténként mikor gép elé kerültem. A témák zöme elavult, de vannak örökzöldek, most mégsem ilyennel folytatom a bejegyzések sorát. Inkább írok az elmúlt hétvégéről. Pedig még nem is múlt el, és nem is fog nyomtalanul elmúlni egy pár napig. Az érdi újságból megtudtam, hogy Vörös János tűzoltó ezredes, tűzoltó parancsnok tűzgyújtási tilalmat rendelt el -és most jön a lényeg- a hosszú idő óta tartó rendkívül aszályos időjárásra való tekintettel! Gondolom, a hónapokig kertemben ideiglenesen álomásózó víz mind az aszály része, továbbá, a vízóra aknám búvárfelszerelést igénylő vízszintje, mind része az aszálynak.
Tavasszal: Ősszel: Ekkora "szárazság", ami ebben az évben volt, más időkben két évi csapadékmennyiséggel érhető el! Legalább öntöznöm nem kellett a füvet, csak nyírni, de intenzíven! Ennek a nagy víznek a hozománya (gondolom), hogy az örökzöld fenyőim lombhullatóvá váltak. Sajnos mindet ki kellett vágni (5 db). Jó barátok segítségével gyerekjáték, csütörtökön (2010.09.30) sort kerítettünk rá.
Reggel: Este: "Nem szokta a paraszt a szántást!" szokták mondani, mi tagadás nem kellett altató éjszakára, másnap pedig a kipenderített fák feldolgozásával folytattam a felkészülést a hétvégi pihenésre. Bár már a hétvége vége felé járunk, azért még érzem a tagjaimban, izmaimban a nem megszokott munka áldatlan hatását (jaaaaj)!
Pedig igyekeztem a pihenésnek átadni magam, de az nálam nem megy, hogy délig lustálkodom, amúgy sem hagyna a két örökmozgó! Szombaton a Budakeszi Vadasparkba tettünk látogatást, és pont jókor, hisz mindenféle árusok voltak és színpadi rendezvények vadaspark előtti téren, bár minket csak a benti dolgok érdekeltek, de jólesett látni a kavalkádot, amit itt gyermek koromban láthattam, pedig mostanában gyakran előfordulunk itt.
Érdekesség, a képen látható kecske és a képen nem látható társa a kerítésen kívül pihentek, bizonyára a kinti rendezvény tartalék játékosai voltak: Meg sasoltuk a sasokat is: Gondolkodtam, mit szólna Győzike, ha látná, milyen kecses az őzike?: Azért az ott lakóknak sem lehet rossz dolguk, hisz nap-nap-után nézhetik a főemlősöket, a tápláléklánc csúcsát, biztonságos kerítésük mögül, belépő jegy nélkül! :-)
Ma a Természettudományi múzeumot látogattuk meg, ami a gyermekeknek egy bizonyos kor alatt kevés érdekességet tartogat, de minden képpen élmény nekik, talán, mint egy óriás játszóház. Az átjáró, mely a korallzátonyok változatos élővilágát mutatja be, mindenképpen hatalmas élmény. Alulról megvilágított üvegpadlón sétálsz, és a talpad alatt egy kis darab tengerfenék... Remek, nagyszerű, gyönyörűűű!
...mert az azért nem úgy van, hogy az ember csak egy helyen nyaraljon, mert azt meg lehet unni. Én legalábbis nem igen szeretek túl sok időt egy helyben tölteni. Valószínűleg ez már gyermek koromban megalapozódott, hiszen az óvodát két helyen, az általános iskolát három helyen jártam ki, majd később a sorkatonai szolgálat 18 hónapját is hazám három különböző táján töltöttem le. Bár a Balatonföldvári nyaralásokat sosem untam meg, mert mindig változtak az emberek a környezetemben, (és most is el tudtunk volna több időt tölteni) azért a nyári programok változatosságára törekedtünk. Így jártunk a Fővárosi Állat és Növénykertben, ahol még egy régi ismerőssel is összefutottam a Barlang étteremben. Itt már a jegyvásárlás is érdekes volt, ugyanis az állatkertnek két bejárata van, de ezt nem nagyon hirdetik, továbbá lehet online módon és mobillal SMS-ben is jegyet váltani elkerülve a sorban állást, de ez is olyan titkos információ, amit csak azok tudhatnak, akik alapos odafigyeléssel olvasgatják az intézmény honlapját. Így rengeteg ember áll sorba a gyermekével, a tűző napon, holott a "hátsóbejárat" (a játszóháznál, közvetlenül a Fővárosi nagycirkusz mellett) árnyékos, és senki nem állt sorba. Próbáltam is erre felhívni néhány kisgyermekes sorban álló figyelmét, de fittye hánytak mondandóm lényegére. A sorban álló emberekről egyébként tanulmányt lehetne írni, ugyanis négy pénztár működött, ennek megfelelően négy sor alakult ki, különböző hosszúságban és a legrövidebb és a leghosszabb sor között legalább 30 ember volt a különbség (kb.)! De nagy az Isten állatkertje, sokkal nagyobb, mint a fővárosé, hisz a tápláléklánc csúcsa, a Homo Sapiens is egy állatfaj, csak nem minden egyede gondolkodik. Így nekem egyszerüen ki kellett választanom a legrövidebb sort és sok előttünk érkezőnél hamarabb juthattunk be. :-) hi-hi
Felkerestük a Csodák palotáját is, ahol csodát ugyan nem láttunk, de csodának tűnő fizikai érdekességet annál többet. Élvezték is a lurkók, Máténak talán a legjobban az tetszett, ahol egy csigarendszer segítségével fel tudta húzni magát. A Öveges teremben néhány érdekes kísérletet nézhettünk meg, amiből magam is tanultam, pedig a suliban a fizika és a kémia volt a kedvencem.
A szentendrei Skanzent is megcsodáltuk (ismét) és jó látni a fejlődést, hogy mindig van valami újdonság és a személyzet is nagyon lelkesen mesél, ha kérdezünk. Szeretünk ide járni, mert rengeteget lehet tanulni a múltról. Persze a skanzen nosztalgia vonatja is nagy kedvenc.
Persze a vasúttörténeti park sem maradhatott ki. Itt szintén mindig jól érezzük magunkat, így volt ez nyári látogatásunk alkalmával is.
Előszó helyett:
Talán most már átéltem amit Petőfi Sándor érezhetett és 1848 nyarán papírra vetett:
Azt hiszem, kijelenthetem, hogy világviszonylatban is Balatonföldvár a szívem csücske, és erre nyomós okom van. Amióta az eszemet tudom (vagy még korábban is) gyermek és ifjú korom minden nyarát itt töltöttem. Itt láttam akkora lángot, hogy azt mondták befogok pisilni éjjel és igazuk lett. Itt tanultam meg bringázni, nagy esések árán, és itt állt a talpamba egy hatalmas rozsdás szög. Itt nyomtam borsót az orromba, amit a környékbeli öregasszonyok válogatott módszerekkel sem tudtak kiszedni így menni kellett az orvoshoz és itt harapott meg a szomszéd kutyája, melynek nyomai ma is látszanak bal vádlimon. Mekkora királyság volt a pálcikás és poharas LEÓ jégkrém, a Mama (Nagymama) által a hátsó teraszon felszolgált reggeli kifli zacskós kakaóval (és a többi, amivel a kis unokáit kényeztette), az első teraszon az AudioSonic márkájú kazettás rádió-magnóból hallható zene, ami még monó volt, mégis menő. A Wolf fűnyírógép, amivel imádtam nyírni a füvet, persze fűgyűjtő még gondolati szinten sem volt akkor. És a nagy szivacs amin hatalmasakat lehetett ugrálni, bukfencezni, birkózni. Az indián sátor, amiben egyszer kint aludtunk az udvaron, hinta hátul, ahol pénzt ástunk el abban a reményben, hogy kinő, majd egy pénz fa. A kis-ház, ahol külön alhattunk mikor már elég nagyok voltunk.
Volt néhány korombeli gyerkőc, akik szintén a nagyszüleik gondjaira voltak bízva azokon a csodás nyarakon és az unokahúgom, akivel mindig veszekedtünk, (és kilopkodtuk a kovászos uborkát, mielőtt elkészült volna) mégis nagyon szerettünk együtt nyaralni. Hátsó szomszédban Gábor és Zsófi, szemben Tomi és Mariann szinte állandó játszótársak voltak és mikor már nagyobb gyerkőcök lettünk sokszor együtt mentünk a strandra, moziba, vagy csak simán csavarogni Balatonföldvár utcáin. Sok, sőt, rengeteg élmény, emlék, melyek néha eszembe jutnak, most egyszerre törtek elő a sok évnyi mélységből. Különös érzés volt ily sok idő után sétálni az akkor jól ismert utcákban, bejárni a kikötőt és gyermekeimmel csobbanni a Balaton vizébe. A múltban egy szál törölközővel mentünk a strandra, most meg, hmm, mobil, fényképező, pénztárca (legalább egy 5000-esel) :-) . Bár rövid időt tudtunk most itt tölteni, de sikerült szinte minden helyet bejárni. Át kompoztunk Tihanyba is, bele hallgattunk a KFT együttes koncertjébe is a szabadtéri színpad kerítése mellett leheveredve a fűbe. Bár nagyon megváltozott a város mégsem éreztem csalódást, minden fontos objektum a helyén volt. Szállásunk a Munkácsi u. 22-ben volt Erzsike néninél, aki már érkezéskor egy flakon balatoni borral fogadott, dinnyével, palacsintával kedveskedett ottlétünk alatt és távozáskor egy üveg pezsgőt, egy bimbózó leandert adott és a gyerekek édes kekszet kaptak búcsúajándékba.
Néha a strandon ebédeltünk, ahol egy lángos 220 Ft-tól indul, a gyros tál 900 Ft, hekk 300 ft/10 dkg, kávé 200 Ft. A "nagy büfében" különösen kedves a kiszolgálás és elfogadják a melegétel utalványt. A kiszolgálás egyébként mindenhol nagyon kedves volt, kivétel a Kilátó büfét, bár ott sem volt semmi kivetnivaló, de nem vitték túlzásba a mosolygást! A parkolás mindenhol ingyenes, és az összes strand is ingyenes. Mi a keleti strandot látogattuk, ahol vizitcsúszda is van és 100 Ft egy csúszás, vizenjáró gömbben 700 Ft ért próbálkozhatsz talpon maradni. A kompon 6 év alatti gyerkőcöknek ingyenes az utazás, de csakis szülői kísérettel tehetik így egy út négyünknek 1000 Ft-ba került, a tihanyi kivonaton szintén csak a 6 év felettiek utazását fizettetik ki és a felnőttek darabját 350 Ft-ér szállítják. Kisvonat Balatonföldváron is jár, de ott a gyermekjegy 3 éves kortól 300 Ft. és a felnőtt viteldíj 600 Ft. Itt hosszabb az út és visszavisz a kiinduló pontra, mely a vasútállomás mögött van a posta felé.
Lássunk néhány képet:
Itt tanítgatott a szomszédnéni úszni és, hogy nem nagy sikerrel, az nem az Ő hibája. Most az én porontyaim szelik a vizet.
Tihanyi kisvonat, mely gumikerekeken gyűri maga alá az aszfaltutakat.
Hozott anyagból dolgoztam, saját 8X-os távcsövembe dugtam a fényképező objektívjét. Először egy ETÜD géppel fotóztam itt kb. 30 évvel ezelőtt. És akkor még nem volt távcsövem. :-)
Souvenir. Egy sarokkal lejjebb 50 Ft-al olcsóbb, de mindegy, két napot bírt ki. Törékeny ajándék nem ajándék a kisembereknek. A Földváron vett kínai gagyi még megvan, és tudják, hogy onnan való. Ez van, a gyerekeknek más az értékrendjük.
Nagy volt a forgalom, egyszerre három komp szelte a vizet.
Szárszó, József Attila emlékmű, egyben virtuális geoláda. (kedvenc J.A. versem Földes László munkássága által ismertem meg, íme: http://youtu.be/d-aMhYmh3Xg
Mint tudjuk az EMBER is állat, de még mekkora! A padon hagyott hulladék és a részére telepített gyűjtő közt max. 5 méter a távolság de Isten barmának ez megerőltető volt, inkább ékteleníti a hangulatos, hattyúkkal teli szárszói partot. (Ugye Te nem dobálod el a szemetet?!)
Tova tűnt gyermekkorom paradicsoma régen...
... és ma.
Báthory utca, én és Timi aki z unokahúgom valamikor a 70-es évek elején.
Báthory utca 2010 nyarán.
Az egykori Pedagógus Üdülő. Ide jártunk pig-pong-ozni és egyéb játszótéri felszereléseket élvezni amik nem feleltek meg semmiféle Uniós szabványnak, de valahogy mégis éltben maradtunk.
A Kvassay sétány a kikötőtől nyugatra. akkoriban fogalmam sem volt róla ki volt Kvassay Jenő, de mióta álltam a róla elnevezett zsilipen, sőt át eveztem rajta kenuval kicsit többet jelent, mint akkoriban, bár akkor is szépnek tartottam ezt a sétányt. Kvassay Jenő emlékmű áll a kikötőben 1929 óta! klikk a mütyürre
Hajdan itt egy kis büfé állt nagy forgalommal, zöldre festett vaslábú bádog asztalokkal. Amikor pecáztunk a Galamb szigeten, és elfogyott a csali itt vettem pár szelet kenyeret 40 fillér/db áron!
A vetett árnyékból jól látszik, hogy erősen délután van. Ilyen időtájt régen hosszú sor volt és üres asztal nem igen akadt. Most ilyen probléma nincs!
A hajóállomás épülete, picit több az árus és a napernyő és megújult a burkolat.
Sosem tudtam, milyen épület ez itt felettünk, de a fecskefészkek örökös tartozékai voltak. Szerencsére manapság is van bőven.
A vasút állomás, sok örömteli megérkezés és sok könnyes búcsú helyszíne. Bent is körülnéztem, a váróterem és a jegypénztári helyiség sem változott, de ez így is van jól!
És a RESTI ahol felejthetetlen mézes-krémest lehetett kapni. Sajnos már nem üzemel, a helyiség kiadó, de félő, ha ki is veszi valaki, olyan mézes-krémest már sosem árulnak benne. :-(
Egy kis cica sírja. Egy volt vállalati üdülő udvarán található. Aki ismeri, tudja mi ez, aki nem ismeri annak ma már nem lehet szavakkal leírni, mert akkor mások voltunk, más érzelmekkel. Számomra a múlt kedves emlékei közt szerepel és ottjártunkkor kíváncsian kerestem, vajon meg van-e még. Mikor rátaláltam, kicsit megörültem. ("Vannak dolgok, amik nem változnak..." /Morpheus-Mátrix/)
Az egykori mozi helye. Itt láttam az ABBA filmet, az AC/DC filmet, a Negyedik fázist és már nem is tudom még miket.
A Széchenyi utca fái azóta még nagyobbra nőttek és még több pénz cserél gazdát árnyaikban, hisz a Spúr István utcától (Jubíleum tér) megannyi vendéglátó egység és bazár van, több/kevesebb vendéggel. Ez a környék inkább hátrányára változott szerintem, sokat vesztett egykori hangulatából. A Széchenyi család alapított itt fürdő telepet a XIX. század végén, Spúr István mérnök és Schilhán József kertész parkosították. És Bajor Gizi (Beyer Gizella, Budapest, 1893) volt az első híresség, aki villát vett itt, mely ma egy jól működő szálloda a nyugati parton.
Kilátás a Kelta sétány felső részéről ami az i.e. előtti IV. században itt virágzó Kelta kutúra emlékét őrzi. Innen egy ...
... lépcsőn lehet lemenni...
... a hajdan népes kemping bejáratához. A kerítés áll még, a kapu zárva volt és a Szárszóra vonatozáskor munkagépeket láttunk a területen dolgozni, tehát valami lesz itt, de vajon mi?
Ez pedig a volt minigolfpálya maradványa, melynek közelében Disco és néhány büfé volt, ma már semmi nincs belőlük.
A jó öreg Városháza, kissé kibővítve felújítva.
A "nagy bolt" a központban manapság CBA (ami nem olyan nagy változás, mert akkor ABC volt) és még ami a képen látszik.
A "kis bolt" a Gárdonyi és a Budapesti út sarkán festékbolt lett. :-(
Jó kis nyaralás volt ez Balatonföldváron, bár csak pár napig tartott, de évtizedeket rázott fel bennem. Azt az érzést és hangulatot már soha nem érezhetem, amit gyermekkoromban, de visszavágyom és vissza is fogok menni, mert szerencsére a családomnak is tetszett Balatonföldvár.
